Idén lett nagykorú a kerékpárom. 🙂 1991 tavaszán szüleim jóvoltából érettségi ‘előajándékként’ lephettem meg magam vele. Ha jól emlékszem, a srácok – kollégiumi szobatársaim – szakértő támogatása mellett az időközben megboldogult debreceni Unió áruház megfelelő osztályán vásároltunk egy Schwinn-Csepel Metro kerékpárt. Egy akkori modellt: 26″-os kerék, 2×5 sebesség, férfi váz. Ami – aki – annak ellenére, milyen megpróbáltatásokon ment mellettem keresztül, még most is becsületesen szolgál.
A jeles alkalomról – stílszerűen – egy túrával emlékeztem meg. Egy kisebbfajta emlékezőssel: a környező szatmári településeken eltemetett rokonok, családtagok sírjainak meglátogatásával. Az útvonal – a megtett távolságokkal – a képre kattintva elérhető.
Ugyan szerettem volna korábban elindulni, de csak fél nyolc körül sikerült. Kispaládon, Botpaládon egy lendülettel tekertem át – Sonkádon ellenben tettem egy kitérőt, hogy megnézzem az 1998-ban Europa Nostra-díjjal kitüntetett református templomot. Ilyen korai órán, hétköznap – persze, csak kivülről. Kölcsén ismét csak ‘átsuhantam’, hogy mielőbb elérjem első tervezett megállómat, a szatmárcsekei kopjafás temetőt. Itt, Kölcsey Ferenc síremléke mellett, egy rokonom – egyik nagynéném férjének – nyughelyét kerestem fel. A temetőt elhagyva meglepve vettem észre, hogy a biciklim hátsó kereke ereszt – eléggé leengedett. Szerencsémre nem teljesen – így bízva abban, valahol majd csak látok valakit, akitől kérhetek egy pumpát – indultam tovább. Túristvándiban hosszabban időztem: meglátogattam a vizimalmot – sőt, egyik, a környékén található büfében megreggeliztem is – de pumpával itt sem tudtak kisegíteni. Kömörőben aztán szerencsém volt: egy út szélén üldögélő cigányasszony kérdésemre igencsak lepusztult házába visszalépett, majd műanyag zacskós csomagolásából előttem kihúzva, vadonatúj pumpát nyomott a kezembe. 🙂 Magamban elcsodálkoztam, felpumpáltam a kereket, majd megköszönve a segítséget megkönnyebbülve továbbtekertem. Mándra földúton jutottam el; Nemesborzován pedig csak egy pillantást vetettem a korábban szétbontott, majd a szentendrei skanzenben felállított fa harangláb “hű másolatára” – amelyet csak 2000-ben építettek újra fel a faluban. A nagyszekeresi református templom és harangláb fekvése, gondozott, szép környezete megint csak egy pár perces kitérőre, szemlélődésre késztetett. Úton Kisszekeres felé található a két település közös új temetője: itt nyugszik apai nagymamám és egyik testvére. A kisszekeresi régi temetőben apai nagyapám és már említett nagymamám szülei – dédszüleim – vannak eltemetve. Az itteni református templomot is – ahol nagyapám lelkipásztorként 35 évig szolgált – egy bő évtizede újították fel: alkalomadtán érdemes meglátogatni. Vámosoroszi, Csaholc, Túrricse, Tisztaberek – tekintettel továbbra is eresztő hátsó kerekemre – ezekben a falvakban csak üdítőért álltam meg: persze, pumpa felől ilyenkor is hiába kérdezősködtem… A tisztabereki Túr-hídig a faluból egy keskeny aszfaltút vezet – de innen Kishódos határáig a folyó töltésén jóval rövidebb úton juthattam el, mint ha továbbra is követem a többi falun keresztűl kiépített műutat. A leengedett keréktől kicsit megviselten, de három órakor – hét és fél órával az elindulás után – már otthon voltam. Figyelembe véve a megtett több mint 70 kilométert – hát, ez sem egy teljesítménytúra volt. De azért jól esett. 🙂
One Comment
Imádom ezeket a településneveket. A kedvencem mondjuk a – Miskolc közelében található – Szalonna, és most már van egy második helyezett is: Sonkád. 😀