[Egy kis nosztalgia – 2. tétel]
2. képeslap – Gödöllő, Királyi Kastély, 1910 k.
Csütörtökön Mezőkövesdről Bogácson át mentünk Noszvajba. Itt megnéztük a volt De La Motte-kastélyt, majd begurultunk Egerbe.[1]Itt felhívnám a figyelmet a használt kifejezésre: „begurultunk”. Mert ez így, ebben a formában – igaz. Azonban. Noszvajból Eger felé az Eged hegy oldalában/alján vezet az … Continue reading Itt vacsoráztunk majd a gyülekezeti teremben éjszakáztunk. Másnap jöttünk Csabához Hatvanba:[2]Egy másik egykori szobatárs és az ő lakhelye. Csaba is részt vett a korábbi túrákon. Kerecsend, Kápolna, Detk, Halmajugra, Gyöngyös, Atkár, Hort. Ma, szombaton pedig Hatvanból jöttünk Aszódon át ide Gödöllőre. A Grassalkovics-kastély parkjában eszegetünk és írom e lapot. A kastély eléggé lerobbant állapotban van, de már megkezdték a helyreállítását.[3]Akkoriban a kastély épülete még valóban le volt pukkanva. A felállványozott bejárat alatt toltuk be a kerékpárokat a belső udvarra. Egy száraz medence (egykori szökőkút?) mellett, egy … Continue reading
[JvpmZ]
Jegyzetek
| ↑1 | Itt felhívnám a figyelmet a használt kifejezésre: „begurultunk”. Mert ez így, ebben a formában – igaz. Azonban. Noszvajból Eger felé az Eged hegy oldalában/alján vezet az út. Az említett „hegyről” – valóban – akár tekerés nélkül is el lehet jutni Egerbe. Mikor felértünk az út legmagasabb pontjára, megálltunk szusszanni. És a felettünk repkedő sárkányrepülőket nézegetni. Majd elkezdtünk gurulni. Egyre gyorsabban – jól fel voltak pakolva a kerékpárok. Látom, „lassan” az út közepére sodródom. Majd észreveszem: a fékek bedöglöttek – nem tudom csökkenteni a sebességem. A záróvonalnál járva, a kanyarodó úttól nem látva, a tempótól nem hallva: jön-e szemből valami – kétségbe eshettem. Az útszéli szalagkorlát „állított meg”… Bár a bicikli első kereke külsőstől, belsőstől teljesen szétmorzsolódott – csak a szelepet tudtam megmenteni belőle – én viszonylag szerencsésen megúsztam a dolgot. Az ütközés után a tenyeremen, alkaromon támaszkodva csúszhattam egy-két métert az út szélén – ezek a testrészeim horzsolódtak le. No, meg az ijedtség. A srácok – látva a használhatatlan kerékpárom és azt, hogy megmaradok – eltekertek a hegy aljában a borulásom helyéről már látható tanyára (üdülőbe?), telefonálni egy taxiért. Így ők biciklin, én valami tehertaxi-szerűségen – hátul a kerékpárom maradványaival – gurultunk be a városba, a leegyeztetett szálláshelyünkhöz. Lepakoltunk, majd én el a kórházi ügyeletre. Itt a tetanusz-oltás után megtudom: nem kötözgetnek, jobb ha „levegőn” gyógyul a sebem. Az „Orvosi Beutalás – Javaslat – Igazolás„-on is olvasható „sebtoilette„-et pedig magam is el tudom látni. Érdekes látvány lehettem sebes, gennyező tenyeremmel, alkarommal annak a pizzériának a teraszán, ahol aztán megvacsoráztunk – és megvitattuk, hogyan tovább. Akkor, ott hajlottam arra, hogy részemről hazamegyek. Lebeszéltek róla. Másnap délelőtt, miközben én a kórházba visszatérve, kipucoltattam, majd beköttettem – legalább a tenyeremen – a sebeimet; a srácok az első szaküzletben megvettek egy komplett első kereket, betették a megboldogult helyére és – indultunk tovább… 🙂 |
| ↑2 | Egy másik egykori szobatárs és az ő lakhelye. Csaba is részt vett a korábbi túrákon. |
| ↑3 | Akkoriban a kastély épülete még valóban le volt pukkanva. A felállványozott bejárat alatt toltuk be a kerékpárokat a belső udvarra. Egy száraz medence (egykori szökőkút?) mellett, egy bokor tövében telepedtünk le. Valahol a kastélypark mélyéről egy cserkész dzsembori emléktábor hangfoszlányai jutottak el hozzánk – de inkább ejtőztünk. Vagy képeslapot irtunk. 😉 |
2 hozzászólás
Ezt az esés dolgot nagyon át tudom érezni. Hasonlóan jártam én is régebben, csak én az arcomon csúsztam pár métert a porban.
A szabadesés… Nálam a szalagkorlát helyett szép magas, szögesdrót volt, de nem túráztam, csak az utca végére próbáltam eljutni… Sikerült is. Húsboltba kellett mennem,és majdnem ottragadtam 😀 (Olyan mázlis voltam már akkor is, hogy kórház nem lett belőle.)