Hazautazás

Egy évben két olyan nap van, mikor a szüleim feltétlenül számítanak rám. Egyik az év elején, másik a végén: a februári és decemberi disznóvágás alkalmával. Ennek megfelelően jó előre rögzítjük is az időpontokat – mikor tavaly év végén eljöttem otthonról, már bevéshettem a naptárba: február első szombatján disznóvágás.

Már itt is megemlítettem, hogy hazautazásom a hosszadalmasabbak közé tartozik – ezért némi borzongással olvastam/hallgattam a híreket január utolsó napján: a vasutasok másnaptól újabb, határozatlan idejű sztrájkra készülnek. Ez van – szét kell nézni, milyen egyéb utazási lehetőségek jöhetnek még számításba. Volánbusz, egy nyíregyházi átszállással – olvasva nem is olyan rossz. De (1) ez az egyedüli egy átszállással közlekedő járat, mely csak délután indul és (2) ezzel bő két órával később érkezem meg, (3) egy a falumtól jóval távolabbi városkába. Vagyis jótevőmnek is szólnom kell, hogy jóval később és valamivel messzebbre kellene elém jönnie. (Ráadásul, hogy el ne felejtsem: ugyan – állítólag – az utazási kedvezményem a Volán-járatokra is érvényes, azonban buszon minden átszálláskor külön kellene érvényesítenem. Ez persze erősen megcsappantaná a már amúgy is megfogyatkozott évi 12 alkalmat jelentő keretemet – és még mindig csak egy odaútra vonatkozna…)

Másnap délelőtt pakolgatva, a rádiót hallgatva egyértelműnek látszik – csak a busz jöhet számításba. Az utolsó híradás, amit még fél 12 körül/után hallok, hogy még a minimális szolgáltatásról sem tudnak megállapodni a sztrájkolók és a vállalat. Mivel a rádióban az is elhangzik, a Volán csak annyit kér az utasoktól, hogy lehetőleg elővételben vegyék meg a jegyeiket – az említett hírt hallva elindulok a Stadionokhoz, a buszpályaudvarra. A járat fél kettőkor indul, hátha a másfél óra elég lesz az elővétel lebonyolítására. A pályaudvaron aztán megtudom, a jegyet csak a buszjáraton lehet megvenni. 🙂

Sebaj, hosszú döcögésnek nézek elébe, legalább ebédelek előtte. A megfelelő kocsiálláson – kb. másfél órával az indulás előtt – a járat már kiírva. Busz még sehol, de a vállalkozó szelleműek már gyülekeznek. Egy kiadós gulyáslevessel és némi előüldögéléssel – valószínűleg úgy sem tudok/lehet majd leülni – letudva az elemózsiát, visszabaktatok a kocsiálláshoz. A busz már bent, a gyülekezet már-már tömeg. Lehet felszállni. Negyed kettő magasságában, látva, hogy bár a busz csendesen megtelik, de a sor(s)ukra várók csak nem kopnak el, felhívom anyócát. „Mégis mi lenne, ha elhalasztanánk a másnapi gyilkolászást – ebbe a buszba kizárt, hogy beférjek…” Erre megtudom, déltől a vasutasok felfüggesztették a sztrájkot. [Khmmm. Zsebrádi-óh…]

Irány a Nyugati. Elég kihalt – de valóban, a járatok kiírva. Nekem megfelelő ugyan még nincs köztük feltüntetve – de van tudakozó – és a jegypénztáraknál megszokott sorok. 14:20-kor indul egy IC, melyhez Debrecenben, majd Fehérgyarmaton van csatlakozás. Ugyanúgy két órával később érkezem – de a falutól nem olyan messzire. Sorbanállást, tudakozást, sorbanállást, jegyvásárlást letudva a vonat már a helyén. Biztos, ami biztos – az ember ilyenkor már inkább felszáll és rajta üldögél. Kitartóan. Mert az indulást csak nem kapkodják el a sztrájkból eszmélő vasutasok. Emlékszem én, hogy békeidőben a vonatok bevárták egymást – de most békeidő van? Ha Debrecenben csak 20 percem van az átszállásra és az IC[!] 14:35 környékén sem akar elindulni – megint csak motoszkál a balsejtelem az ember kobakjában. Aztán 40 környékén kigördülünk az állomásról. Ellenben kalauz sehol. Miközben a birka utasok – közibük értve magamat is – persze, lelkiismeretesen megvették a helyjegyet. Kíváncsi lennék rá, hogy ezt a helyjegyet visszaváltották-e volna – tekintettel a későbbi indulásra, negyedórán túli késéssel érkezésre – de azt hiszem ezt már nem fogom megtudni.

Debrecen után aztán utolérte magát a csatlakozó vonat. Hogy aztán a kispiroson az utazásom – és velem együtt még x sorstársam utazásának – utolsó háromnegyed óráját egy, a megye lakóiról kialakult egynémely sztereotípiát bizton építő, „emelkedett hangulatú”, háromfős társaság „színesítse”. Egy ilyen nap után az ember már nem próbál küzdeni a rázúduló ének[?]hangokkal – leginkább az bosszantott, hogy hiába danáltak magyar nyelven – a megkezdett „slágerek” legnagyobb részét nem tudtam hova tenni… 🙂

Tanulság: nincs. Az exmalac sorsa beteljesedett – nyugodjon békében és pocakokban. De a héten – és az utána következő hetekben is – el kellene jutnom Szombathelyre. Meglátom, sikerül-e. Mindenesetre azt azért jó lenne[?] elérni/megélni, hogy egyszer, ha fizetésemelést, plusz juttatásokat szeretnék, a fél/háromnegyed ország miattam szervezze át az életét…