Megemlegetnek…

A fentieket nem fenyegetésként és nem is enyhe büszkeséggel emlegetett kijelentésként kéretik olvasni. Inkább némi fásultságot és – mondjuk – egy kérdőjel-felkiáltójel párost [?!] gondolva mögéje. Mert, ha csak a főiskolai hallgatók töredéke találkozik – belépve az éppen a napokban frissített Neptunba – ahhoz hasonló látvánnyal, amelyet Mani pillanatképe (kordokumentuma?!) rögzített; mostanában igencsak gyakran hangozhat el kedvenc munkahelyemen a nevem. (A szövegkörnyezetet mindekinek a fantáziájára bízom…)

Csak azt nem tudom, hogy ez a hirtelen jött “ismertség” jó lesz-e nekem vagy sem?…