… eljutottam Henrikékhez és Leventéékhez is – előbbi helyre albérlőként, az utóbbira szivesség kérőként (csekélyke sátorszállítás-ügyileg); az elmúlt hét elején otthon voltam szüleimnél, kis falumban. Kishódoson. Főpróba az emlegetett augusztusra: csendes netpróbálgatással – meg ami ilyenkor adódik.
Kedden rögtön egy kis aratás után esedékes terménypakolgatás. Teherautóról padlásra – persze már villanyosan: az arkhimédeszi csavar – hoppá! teccenek figyelni? 🙂 – motorizált változatával. Persze a furiktologatás és a pornyelés, egyetemben az izzadással, teljesen hagyományos…
Az idő hűvösebbre fordultával pedig nekiálltam a szokásos évi folyóirat-kötözgetésemnek.
Meg a kötözöttek padlásra pakolásához. Olykor beleakadva egyik-másik ugyancsak a magaslatban felhalmozott korábbi tankönyvembe, füzetembe. Nosztalgia, óh!… 🙂
Csütörtökön aztán – lassan, de biztosan – valóban eljutottak felénk Attiláék. Már korábbi találkozásunkkor is említették, aztán az idei nyárnyitón pontosítottuk, hogy – remélem, jól emlékszem a nevére – Hungária Körútjuk idén mikor érinti Magyarország keleti végeit. Baráti, ismerősi körükkel nyaranta néhány napot rászánva szeretnék körbeautózni az országot. Akkor jeleztem, ha tudom mikor jönnek, elkalauzolom őket az ország legkeletibb pontjához ill. a magyar-ukrán-román hármashatárhoz, Garbolc határába. És jöttek… 🙂