Szombaton, napközben kinézve a munkahelyem ablakán, rácsodálkozhattam az első szállingózó ősz végi hópihékre. Megkavarta, megsűrítette a szél a havazást, de közben-utána még ki-kitisztult az ég. Vasárnap már erőteljesebbnek tűnt a próbálkozás – de utóbb ez is esőbe váltott. Mindenesetre aznap, tisztában lévén az előző tél lábbelijeimre gyakorolt hatásával 🙂 – elmentem beszerezni egy ‘télálló’ cipőt. Sikerrel – bár, az később derül ki, bírja-e majd a gyűrődést.
Hogy kényelmesen összecsiszolódjunk, tegnap reggel ebben mentem munkába. Épp’ jókor: délután-este már kiadós hóesésben bandukolhattam hazafelé. Egyébként: szeretem a havazást. 🙂 Különösképpen, ha az olyan – mint most – hogy szépen egyenletesen fest fehérre mindent. A kivilágított Halászbástya alatt járva – hóesés ide, vagy oda – sajnáltam, hogy nincs nálam fényképezőgép.
De még jobban fogom sajnálni holnap – hallva, hogy már most kövér esőcseppek kopognak az erkélyen. Mindegy. Esetleg, majd legközelebb… 😉
One Comment
No, hát ilyen megközelítésből én is szeretem a havazást… Bár lehetőség szerint inkább az ablak mögül, egy bögre forró teát vagy kakaót szürcsölve nézném szívesen.
Alapvetően meg örülök, hogy Szombathelyen még nem esett. 😀